5. axióma: Minden társadalmi kölcsönhatás felfogható piaci folyamatként.
Piacon a közgazdaságtan egy sokkal absztraktabb fogalmat ért, mint egyszerűen egy hely, például a Nagyvásárcsarnok, ahol mindenféle dolgokat lehet vásárolni. A piac a kölcsönös gazdasági kapcsolatok teljes rendszere, ahol a gazdaság résztvevői mintegy „árcédulákkal” látják el a rendelkezésre álló erőforrásokat, és ezzel segítik a gazdasági döntések meghozatalát. A piac tehát az egymással folyamatosan versengő keresleti és kínálati ajánlatok összessége.
Ez a fogalomalkotás ugyan általánosabb és absztraktabb a piac szokásos hétköznapi fogalmánál, de nem abszurd. Ám a társadalmi kölcsönhatásoknak az ilyen „adok-veszek” ügyletek csak egy kis részét teszik ki. A pszichológiában a társadalmi kölcsönhatások alatt, a nagyobb társadalmi csoportok egymást befolyásoló viselkedéseit vagy attitődjeit értik. A gazdaságtan paradigmája azonban alapvetően különbözik a pszichológia szemléletmódjától.Eszerint a társadalmi csoportok viselkedései is az egyéni választások következtében kialakuló piaci folyamatok eredőinek tekintendők. Ez még a kormányzatok tevékenységére is vonatkozik.
Az egyének saját érdekeiket követik, kölcsönösen alkalmazkodnak egymás választásaihoz, és viselkedéséhez, miközben betartanak sokféle általános játékszabályt, amelyeknek egy jelentős részét a kormányzatok alakítják ki. De a gazdaságtan paradigmája szerint maguk a játékszabályok is piaci megoldások eredőjének tekintendők. Sőt az is, hogy ezeket a játékszabályokat milyen mértékben tartják be az emberek.
Több szempontból is specifikus terület a közgazdaságtan. Egyik jellemzője, hogy művelői számára nemigen adódik lehetőség alkotni, a szó hagyományos értelmében. Művelőinek tevékenysége többnyire sajnos a vizsgálódásra és a már meglévő, kialakult helyzetek és folyamatok magyarázatára korlátozódik. Az eseményeket viszont kevésbé tudják befolyásolni, hiszen a politika, és főleg a tőke érdekei mindig erősebbek.
A közgazdászok általában csak a politikusok tanácsadói lehetnek, ami megint egy visszás helyzetet eredményez. Valahogy egyszerűen úgy lehetne ezt szemléltetni, ha hasonlattal kellene élni, hogy a hozzáértők megterveznek egy szinte minden szempontból tökéletes személygépkocsit, melyet aztán a hozzá nem értők a saját önös érdekeiket szem előtt tartva kisezer módon megváltoztatnak, miután maga a jármű már egyáltalán nem hasonlít az eredetire. Talán ezért nem sikerült még egy olyan általános gazdasági modellt találni, mely az emberi civilizáció mai fejlettségi szintjén tartós és fenntartható fejlődést biztosítana, ugyanakkor emberi körülményeket is a Föld egész lakosságának.
A XXI. század elején a szakma egyik legjelesebb képviselője sokak egyöntetű véleménye szerint Joseph E. Stiglitz, amerikai közgazdász. Indiában született 1943-ban. Közgazdasági tanulmányait az Egyesült Államokban végezte, tudományos munkáját a Yale Egyetemen kezdte. Már 1979-ben a John Bates Clark-díjjal tüntették ki. Ilyen kitüntetést kétévenként ítél oda az Amerikai Közgazdasági Szövetség olyan 40 év alatti közgazdászoknak, akik a legjelentősebb eredményeket érik el. 2001-ben megkapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat George Akerloffal és Michael Spence-szel együtt. Mindhárom kutatót az aszimmetrikus piaci információk kutatásáért díjazták.
Stiglitzről tudni kell még, hogy korábban a Világbank alelnöke, vezető közgazdásza volt. Egyik alkalommal ellenőrizte, milyen sorsra jutott az a segély, amelyet egy afrikai állam szegényeinek utaltak ki. Megállapította, a pénz négyötödét az ügy lebonyolításával megbízott multinacionális cég tulajdonította el, egyötödét pedig a helyi vezetők vágták zsebre. Egyéb hasonló tapasztalatok miatt, elhagyta a Világbankot, és megírta első elemző könyvét. Ennek magyar fordítása is megjelent 2003-ban: J. E. Stiglitz: A globalizáció és visszásságai címmel. Lényegében, már életútja alapján a globális gazdasági folyamatok egyik legjobb ismerője lehet, ugyanakkor szókimondó, kritikus magatartása tette, illetve teszi mind népszerűbbé világszerte.
A válság kialakulásának egyik fő oka Stiglitz véleménye szerint (is) a hiányzó felügyelet volt. Az amerikai szabályozó hatóságok annyira meg voltak győződve arról, hogy a piac mindent helyre rak, hogy meg sem fordult a fejükben a beavatkozás gondolata. Arra a felvetésre, hogy lehet az, hogy a Wall Street-i felelősök sem voltak a veszély tudatában, Stiglitz azt írta: mások pénzével játszanak, hogyan lehetne érzékük a kockázatokhoz. Korábban már azt is kifejtette, hogy a válság nem meglepetésszerűen következett be, a bankvezetők egyszerűen csak nem voltak hajlandók tudomásul venni és beszélni róla, eltitkolták a fenyegető jeleket. Stiglitz már a kilencvenes években figyelmeztetett a lakástulajdonosoknak nyújtott rossz hitelek veszélyes következményeire, de az akkori pénzügyminiszter nem akart hallgatni rá. Alan Greenspannek az amerikai jegybank élére történt kinevezése is azt a jelzést sugározta, hogy a piac szabályozása nem kívánatos – emlékezett vissza nemrégi nyilatkozatában Stiglitz. Úgy vélekedett, hogy a pénzpiacon egyfajta sebességkorlátozást kellene bevezetni, létre kell hozni egy állami felügyelő bizottságot, amely ellenőrizné a piacon forgalmazott termékeket. Nem véletlen tehát, hogy könyvét a következőkkel zárja: „A piacgazdaság kritikusai szerint az Amerikát, és kisebb mértékben Európát is megrengető botrányok, amelyek egy részét leírtam e könyvben, megerősítették a globalizációval kapcsolatos kétségeket. Ha az üzleti világ irányítja a globalizációt, és az üzleti világ annyira korrupt, amennyire annak látszik, akkor szükségünk van valami másra is. A piac támogatói ezzel szemben az általa – és nemcsak a fejlett ipari gazdaságokban élő kevesek számára – hozott fellendülést emelik ki. Szeretnék eloszlatni azt a felfogást, hogy a kapitalizmus válsága a fejlődés rendellenességére utal; szerintük ez csak egy kis zörrenés az egyébként szabályosan működő gépezetben”. A könyv utolsó sorai is sokatmondóak: „A globalizáció hatással van a világ különböző részein formálódó társadalmakra. És pontosan azért erősödtek fel annyira a globalizációval kapcsolatos érzelmek, mert a világ más részein élők tisztában vannak azzal, hogy olyan politikát erőltettünk, amely külföldön növelte az egyenlőtlenségeket, és tradicionális intézményeket ásott alá. Létezik alternatív jövőkép, amely a társadalmi igazságosságon, az állam és a piac kiegyensúlyozott szerepén alakul. Ezért a jövőképért kellene küzdenünk”.
Az utóbbi harminc évben Mexikótól Brazílián át Malajziáig kialakult válságok a Nobel-díjas kutató véleménye szerint nagyjából a mostanihoz hasonló szerkezetűek voltak. Jellemző volt rájuk, hogy a bankok rosszul mérték fel a kockázatokat. A helytelen hitelezési gyakorlat következtében végül maguk is nagy bajba kerültek és magukkal rántották a gazdaságot. A kormányok közbeléptek, megmentették a pénzügyi szektort, ami azonban még inkább ösztönözte a fenntartható gyarapodás helyett a rövid távú profitra törekedő viselkedést. A hatékony felügyelet nélkül és mind kevesebb korlátozással működő bankszektor időközben hatalmasra duzzadt, és a legtöbb helyen rátelepedett a politikai-állami szférára.
Az amerikai gazdaság kilátásairól szólva Stiglitz kifejtette, hogy a mély válság után hosszan tartó pangás következhet. A növekedés nem lesz elég erőteljes ahhoz, hogy új munkahelyek jöjjenek létre nagy számban, így aztán technikailag ugyan elhagyja a recessziót Amerika, de felüti a fejét az úgynevezett „japán betegség" – véli, utalva a távol-keleti ország gazdaságára, amelyet évtizedek óta nem sikerül tartós növekedési pályára állítani.
Jelentős Stiglitznek az a nyilatkozata is, mely ugyancsak a válság kitörése után hangzott el: „Tudom, hogy a következő szavaim miatt sokan elítélnek, de szerintem Venezuelában, Bolíviában, Malajziában a kormányok jó cél, az országaikban termelt vagyon igazságos elosztása érdekében politizálnak. A népbe invesztálnak, a tömegek élet- és tudati színvonalát emelik, ergo: a jövőt építik. Az Egyesült Államokban viszont a Wall Street az úr. Ellenáll minden olyan újításnak, amelyben saját profitkilátásai korlátozását sejti”.
Latin-Amerika a piaci fundamentalisták elképzeléseit valósította meg, vagyis privatizált, liberalizált, árstabilitásra törekedett, és reménykedett, hogy a fellendülés előbb-utóbb eléri a legszegényebbeket is. De ezt eddig sajnos semmilyen kutatás nem bizonyította be. Ázsia viszont a maga útját járta. Erős állami szerepvállalás mellett bizonyos iparágak fejlesztésére törekedtek, befektettek az oktatásba, a technológiai fejlesztésekbe, nemcsak az infláció féken tartására, hanem a foglalkoztatásra is ügyeltek - miközben Latin-Amerikában megugrott a munkanélküliség. Kínában például arra is figyeltek, hogy új cégek szülessenek, ne csak a régieket alakítsák át. Ironikusan hangzik, de a kínai, nevében kommunista kormány jobban megértette, hogy mit jelent a piacgazdaság és hogy működik a kapitalizmus, mint a latin-amerikaiak.
A globalizációról különböző szakemberek különböző módón vélekednek, de be kell látnunk, hogy globális világunk társadalmi kölcsönhatásai a világpiac folyamataival azonosulnak .
A globalizáció fogalma a mai köznyelvben nagyon fontos szerepet játszik, mint egyes fejlődési
A globalizációnak elsősorban gazdasági, másodsorban politikai aspektusai vonják általában magukra a figyelmet. A gazdasági életben ezzel magyarázható:
– A világpiac kialakulásának – kialakításának – szükségessége;
– A nemzeti, regionális és világvonalon végbemenő, bárcsak bizonyos szektorokban észlelhető,
– A termelési központok átcsúsztatása, a munkaerő és egyéb termelési feltételek olcsósága
– Végül meg kell említeni, a globalizációval magyarázott gazdasági jelenségek példái között,
A financiális piacok a kommunikációs technikák óriási fejlődésének következtében
A globalizáció a késői modernitás uralkodó ideológájának fő tétele. A globalizáció fogalmának meghatározását azért szükséges ezzel a megállapítással kezdeni, mivel ez a jelenség a késői modernitás minden jó és rossz oldalát összegezve fejezi ki – éppen azért, mert senki nem tudja pontosan mi az értelme, még azok sem, akik tudatosan használják saját, jól felfogott érdekeik előmozdítására.
Ugyanakkor a globalizációnak mint a késői modernitás uralkodó paradigmájának vagy ideológiájának elemzése különösképpen megkönnyíti korunk alapvető ellentmondásainak, az elröppenő reményeknek és a valóságos nehézségeknek és szenvedéseknek elemzését – pontosan azzal a céllal, hogy valamennyire is fellebbenthessük a fátylat az emberiség ismeretlen és ugyanakkor megismerhetetlen jövőjének mikéntjéről.
Ma az egész világon isznak Coca-Colát és fogyasztják a hamburgert – ez a globalizáció
Az emberek legfontosabb anyagi szükségei mindenütt azonosak, s a szülői szeretet is, ugyanaz
De a mai ember szempontjából a Coca-Cola és MacDonald mindenütt való jelenléte, a világpiacon folyó könyörtelen harc a hatékonyság és az agresszív eladási módszerek szabályai szerint, és a hatalom demokratikus legitimitásába vetett 'vallásos' hit (még akkor is, ha ez a hatalom tönkreteheti emberi exisztenciánkat), jelentik korunk világában a globalizáció mindennapi valóságát. Ez a kép természetesen leegyszerűsíti, egyes inkább a képzeletet megfogó tényekre redukálja le a korunkbeli globalizáció komplex folyamatát, s nem ad számot ennek a médiák által mesterségesen kialakított jellegéről.
Egy másik változata a globalizációs folyamat leírásának (például Roland Robertson egyes írásaiban) igazoltnak látja, hogy a világtörténelem folyamán mindig voltak hasonló folyamatok, hiszen globális események, általános jellegzetességek, termékek, kulturális és szociális vonások találhatók és ismétlődnek a világ különböző vidékein, a történelem folyásának különböző korszakaiban.
A globalizáció legfőbb jellemvonásai a következők:
(a) Egy világnézet, melynek legfontosabb részei:
(i) Egy szekularizált világfelfogás, melynek értelmében a vallásos hit szerepét a mai (óriási
(ii) Kultúránk ethosza és gyakorlati elvei globális átalakításának eredményeképpen az igazi,
(iii) Az emberi kapcsolatok személytelen alapokra való helyezése, mely egy 'atomizált'
(b) A társadalmi megnemértés és széthúzás, mely a hagyományok integráló, bár minden kor körülményeihez adaptálódó hatása eltűnésének következménye; s mindez egy olyan társadalomban, mely ideológiailag egy radikális egalitárianizmus megvalósítását akarja elérni, de a valóságban olyan mértékben növeli az élet különféle térein megmutatkozó egyenlőtlenségeket, hogy ezek a társadalmi erőket a kirobbanás, egy majdnem állandósuló 'szociális' terrorizmus felé vezeti. Ugyanakkor az élet alapvető feltételei egyre romlanak és a közéleti szereplők között a kommunikáció lehetősége és egy konszenzus elérése egyre inkább lehetetlenné válik.
(c) Bizonyos, meghatározott körülmények feltételeihez igazodó, gazdasági mechanizmusok és
(d) A demokratikus folyamatok bálványként való kezelése, mintha ezek az összes társadalmi
(e) A világ globális közösséggé való átformálódásának elröppenő álma, melynek legfőbb inspirálója az un. információs és kommunikációs forradalom – a médiák egész világot átölelő befolyása és az internet által biztosított technikai lehetőségek – abban a várakozásban, hogy a térbeli és időbeli távolságok megszűnése mindennek és mindenkinek teljes uniformizálódását hozza majd magával. Ezt a csalóka álmot egy széles ágens-hálózat propagálja nagyrészt a globalizáció ideológiáján keresztül,
- akik vagy ebből a tevékenységből élnek vagy képtelenek intellektuálisan átfogni a globalizációs jelenségek komplex voltát, s az általános ideológiai 'nyomást' , vagy
- a hatalmon levők utasításait követve hirdetik a 'kis faluvá lett' világ evangéliumát.
Akik a kapitalizmust vagy a neoliberális gazdaságpolitikát ellenzik, gyakran "globalizációellenes" retorikát használnak. Ezzel azonban csak tovább mélyítik a fogalmi zűrzavart. Nem azt mondom, hogy ne vitatkozzunk a kapitalizmusról vagy a neoliberalizmusról. De ne keverjük bele a vitába a globalizációt, mert az nem a kapitalizmus vagy a globális vállalatok - egyébként marxista ihletésű - világuralmáról szól. Azzal sem jutunk előre, ha a globalizációt a Disney-McDonalds-Valóságshow csomagba bújtatott amerikanizációval azonosítjuk, amely elnyomja a helyi kultúrákat. Miért nem beszélünk arról, hogy a mi helyi kultúránk is kijut a nagyvilágba? Miért nem beszélünk arról, hogy még több jusson ki, mint eddig? Mert ez ugyanúgy a globalizáció része! Mindenkinek szíve joga, ha nem tetszik neki a kapitalizmus vagy Amerika. Ám ha ezt globalizációkritikába csomagolja, akkor ezzel nem segíti, csak nehezíti a globalizáció megértését. Egy olyan közös gondolkodást szeretnék elősegíteni, amely túllép a "jó-e vagy sem a globalizáció?" kérdésén. A lényegről kell beszélni.
Kialakult egy olyan globálisan integrált gazdaság, amelyben egy farmernadrág, egy autó vagy egy DVD-lejátszó - alkatrészek formájában - akár több tízezer kilométert is utazhat az előállítása során. Megerősödtek azok a globális hálózatok, amelyek a Föld távoli pontjain lévő gazdasági és társadalmi szereplőket összekapcsolják. Megjelentek azok a transznacionális vállalatok, amelyek a nemzetállami határokat megkerülve integrálják a világgazdaságba a világ legtávolabbi városait, régióit. Ekkortól veszti értelmét a nemzetgazdasági termelés, export és import fogalma, mivel helyettük megerősödtek a globális nagyvállalatok hálózatai, illetve a hálózatokon belüli termelési és beszállítási folyamatok. Fogyasztóként ebből a globális márkákat látjuk: a McDonalds hamburgert, a Nike sportcipőt vagy a Nokia mobiltelefont. Ezek a globális termelési hálózatok radikális szerepváltoztatásra késztetik a társadalmi és politikai élet szereplőit is. A nemzetállami szereplők fokozatosan veszítenek erejükből, miközben a globális, valamint a velük együttműködő regionális és helyi szereplők jelentősége felértékelődik. A történelmet a gazdaság és a társadalom területi szerveződési szintjeinek folyamatos változása kíséri. Ez a szint évezredekig a birodalom volt, évszázadokon át pedig a nemzetállam. Most a nemzetállam feletti, a globális, illetve a nemzetállam alatti, a regionális szint kerül előtérbe.
Oszama bin Laden 2001. október 7-én világszerte sugárzott beszédének televíziós képein az al-Kaida-vezér bal kezében egy AK 47-es Kalasnyikov géppisztoly volt látható, a jobb csuklóján pedig egy Timex márkájú amerikai karóra. A globalizáció olyan sűrű hálót szőtt a világban, amely híveit és ellenfeleit egyaránt befonja.
A személyes kommunikációra épülő szolgáltatások napjainkban akár tízezer kilométernyi távolságot is átszelhetnek. Amikor például New Yorkban egy ügyfél felhívja a helyi bankfiókot, kérdéseire többnyire az indiai Újdelhiből vagy Bombayből kap felvilágosítást. Nem véletlen, hogy mára India a "világ háttérirodájává" vált, mivel a kilencvenes évek eleje óta nagy világcégek egész sora telepítette ki Indiába a rutinjellegű irodai munkafolyamatokat, így a telefonos ügyfélszolgálati központokat.
A problémákat nem a globalizáció okozza, hanem az, hogy nem jól válaszolunk kihívásaira. Nézzük például azokat a városokat és régiókat, amelyek sikeresek voltak az elmúlt időszakban, mert hát ilyenek is vannak. Ezek nem azon morfondíroztak, hogy jó-e vagy sem a globalizáció, hanem azon, hogyan tudják a helyi adottságokat a globális erőforrásokkal összekapcsolni. Ezért az a kérdés, hogy miként lehetne országunk és valamennyi polgára a globalizáció nyertese.
A globalizáció kora két törvényt parancsol. Aki kimarad, az lemarad - leszakad gazdasági versenyképességben és életszínvonalban. A másik törvény pedig azt mondja: aki csak passzívan befogad, és nem tesz hozzá semmit saját adottságaiból, értékeiből, erőforrásaiból a globális hálózatokhoz, az szintén lemarad. Mi ilyen passzív befogadók voltunk az elmúlt évtizedekben. Befogadtuk a külföldi tőkét, és csak az olcsó hazai munkaerőt adtuk hozzá. Ebből pedig nem lehet felzárkózni. De ezért nem a globalizáció a felelős, hanem az a gazdaságpolitika, amely csak olcsó bedolgozóként tudta integrálni a világba a hazai munkaerőt és a vállalkozókat. A feladat tehát nem a globalizáció kárhoztatása - ez egyébként is csak szimpla piacellenesség -, hanem olyan gazdaságpolitika megteremtése, amely növeli a hozzáadott hazai szellemi értéket. Az eddigi idők passzív alkalmazkodása után épp itt az ideje annak, hogy végre hazai tudással, vállalkozói szellemmel és kulturális értékekkel "kitámadjunk" a nagyvilágba. Mert ezt várja el tőlünk a globalizáció, és ezt várja el a gazdasági felzárkózás követelménye is.
Folytatás a következő részben.
Szép napot kívánok !
Vastag László
Magyarkanizsáról
Források:
- www.hetivalasz.hu
Interjú Cséfalvay Zoltán egyetemi tanárral
- www.magyarszo.com
Tóth Péter: A közgazdaságtan rocksztárja
- www.nol.hu
Az európai tehén és az afrikai szegény
Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász
Ázsia sikeréről és Amerika felelősségéről
- Gazdaság-pszichológia – OSIRIS TANKÖNYVEK
Szerkesztette Hunyady György –Székely Mózes
- Segesváry Viktor : A globalizációs álmok
után egy széttöredezett világ felé
Mikes International Hága, Hollandia
- Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar, Keszthely
Gazdasági és Társadalomtudományi Tanszék
Tóth Gergely : A globalizáció
