Az idő a legáltalánosabb értelemben a dolgok és folyamatok szakadatlan, s az ember által érzékelt változása. Az idő „múlását” különböző „természetes” egységekkel (perc, nap, hónap..) és erre alkalmas periodikus anyagváltozásokkal ( pl. kristályok rezgésével ) mérjük.
Világunkban az egyetlen állandó a változás maga. A világmindenség nem rögzített valami, összetevő részei a húroktól a galaxisokig állandó mozgásban vannak, változnak és fejlődnek. Az idő e változás értelmezésére és mérésére kialakult fogalom. A megfigyelés tárgyai időben különböző állapotokban találhatók, melyeket azok múlt-, jelen- és jövőbeni állapotának tekintünk.
Az emberiség történelme során a különböző kultúrákban és korokban bekövetkező jelentős tényleges- és gondolati, világnézeti változásoknak megfelelően az idő mibenlétéről alkotott fogalmak is jelentősen változtak. Ezen felül pedig megfigyelhető, hogy a korok gondolkodói és a mindennapok emberei gyakran eltérő nézeteket vallanak az idő és a haladás tekintetében, melyek egymást kölcsönösen befolyásolták. Meg kell említenünk azt is, hogy a huszadik században a lélekelemzés és lélektudomány fejlődése új elemeket hozott e kérdéskörbe, melyek az évszázadok óta minden tudományágban vitatott kérdést tovább élezik. A kérdés az, hogy az idő a világmindenség alapvető tulajdonsága-e, vagy egyszerűen szellemi megfigyelésünk, azaz érzékelésünk terméke? Bár e kérdésre adott válaszok száma elégtelen az idő fogalmának tisztázására, azok értelmezése és viszonyaik feltárása érdekes válaszokat eredményez.
Mindennapi életünkben az idő az események látszólag folyamatos sorrendjének érzékelésére utal. A probléma abból adódik, hogy az idő emberi érzékelése a természetes haladással gyakran nem egyezik meg: Az időnként mindegyikünk által tapasztalt "időeltolódás" jelensége meghatározó jelentőségű. A szubjektív idő, az egyén belső időészlelése eseményekhez, történésekhez kötődik. Ez az idő sohasem egyformán telik, s tartamérzete függ az életkortól és főként az események személyes jelentőségétől, körülményeitől. Az idő nem látható, érzékszervekkel nem érzékelhető mivolta a művészi képzeletben néhány allegorikus ábrázolási típus kialakulásához vezetett.
A modern fizikai időfogalom teljesen elszakadt a hétköznapi tapasztalattól és az erre épített filozófiai gondolkodástól. Fizikailag az időt a megfigyelt rendszer entrópiája növekedéseként értelmezhetjük. Nevezetesen, a rendszer állapotának két egymást követő megfigyelése két eseményt szolgáltat, melyek a múltból a jelenen keresztül a jövőbe való haladást írják le.
Ténylegesen, a történelem folyamán az idő mérésí módszereiben bekövetkező változások nagymértékű behatással voltak az emberi gondolat fejlődésére. Az ősi kezdetleges napórák idejétől a modern atomórákig nagy utat tettünk meg. E fejlődés nemcsak az idő mérési pontosságát befolyásolta, hanem az emberek mindennapi életére és mindenekfelett a tudományos-, filozófiai- és vallási gondolkodásra is nagy hatással volt.
Kant szerint az idő épp úgy mint a tér érzéki fölfogásunk eredeti formája, amely nem a tapasztalat útján származik, hanem tiszta szemlélet a priori . Az idő tehát e nézet szerint nem valami, ami objektive, mellőzve fölfogásunkat, tényleg léteznék, csak mi fogunk föl mindent az idő formájában, mert az idő fölfogásunk eredeti formája. Ezzel szemben áll az a fölfogás, mely az időnek objektiv valóságot tulajdonít; az idő van; az események tényleges egymásutánjának formája. Egy harmadik fölfogás az időfogalom lélektani keletkezését kutatja. De akármikép keletkezett a fogalom s akármint vélekedünk metafizikai mivoltáról, bizonyos, hogy az időt mintegy egyenes vonal módjára képzeljük, melynek minden egyes pontja következik a megelőző (múlttá vált) időpontra s megelőzi a következő időpontot (jövőt), úgy hogy az időnek ez a három főmomentuma van: jelen, múlt és jövő.
A következőkben megkíséreljük kimutatni, hogy miként vállal közösséget az érték, miközben megvalósul, az egyénnel, aki az idő sodrásában áll, ám azt is, hogy miközben annak minden lépését sugallja, ő maga az idő felett áll, és létrehozza azt mint eszközt, mely lehetővé teszi az egyén számára az önkifejezést és a cselekvést. A lehetőség és lét ellentéte, vagy még inkább a valóságosnak az átalakulása lehetségessé mint a lehetségesből a valóságosba való visszatérés feltétele az, ami az idő eljövetelét megteremti. Sőt, azt mondhatjuk az időről, hogy minden dolog lehetősége, s hogy nem egyéb, mint lehetőség, mely szüntelenül jelenvalóvá lesz. Ha az időbeli átmenetet eredendő leplezetlenségében gondoljuk el, akkor ráébredünk, hogy egy olyan jelzést implikál, amely nélkül maga a jelen elegendő volna számunkra: nem fognánk fel másként, mint hogy sohasem léphetünk ki belőle. Ha a nyugtalanság feltalálja az időt, akkor a lecsillapításának igénye az, mely a kitöltésére szólít fel bennünket. Úgy panaszkodunk az időről, mintha szüntelenül szétszórna és tönkretenne bennünket; pedig mi vagyunk azok, akik felidézzük az időt, amikor elégedetlenekké válunk azzal, ami számunkra adott, vagyis létünk minden pillanatában.
Az idő értelemének e tanulmányát ki kell egészítenünk ama viszony vizsgálatával, amely az értéket az idő különböző momentumaihoz fűzi:
a) A pillanat mindenekelőtt múlékony, ami nem csupán annak jele, hogy minden kicsúszik a kezünkből, hanem annak is, hogy semmivel sem birtokolhatunk többet, mint a cselekvést, amit beteljesítünk oly módon, hogy amennyiben az minduntalan egybeesésre kényszerül egy adottsággal, mely korlátozza, és amely válaszol rá, akkor az adottságtól való mindenkori eltávolodás feltétele mellett megakadályozható, hogy a kettőt bármikor is összetévesszük. Az én és a világ e mozgékony egybeesése a pillanatban az, ami az életről szerzett közvetlen tapasztalatunkat alkotja;
b) A pillanat egyedi jelleggel bír, olyasvalami, "mit sohasem pillantunk meg kétszer", ami éppen emez egyediségével áll ellen az absztrakciónak, ismétlésnek, szokásnak, mégpedig abszolút pontossággal; amilyen mértékben az idő sodrásában áll, annyiban kizárólagosan átmeneti és voltaképpen eltűnésre szentelt, ám egyszersmind szüntelen visszatérés minden lét és minden érték közös forrásához, minden determináción, azaz minden állapoton és minden eseményen túlmenően;
c) Azonban a pillanat egyszersmind a múlt és a jövő metszéspontja, ahol ez utóbbi szüntelenül átalakul az előbbivé. Az idő e két hegyoldalának találkozásánál minden megújuló pillanat túlhaladja az egymásra következést, megteremtvén azt egy soha meg nem szűnő tett révén. Itt valósul meg a valóságosnak a lehetségesbe, valamint a lehetségesnek a valóságosba történő kettős átváltozása, mely maga a tudat törvénye, a világba történő illeszkedésünk, a világon végrehajtott cselekvésünk és tulajdon létünk alakításának eszköze. Itt rejlik az a kezdeményezés, mely minden egyén sajátja, amitől tulajdon sorsa, sőt az egész világ sorsa függ, és amely felemelkedésének és bukásának folyvást újrakezdett alkalma.
Minden tárgynak három kiterjedése van: hosszúsága, szélessége, és magassága. A fizikusok az időt a 4. dimenzióként szokták értelmezni. Nap mint nap a négy dimenzióban ( az ún. tér-időben ) létezünk és mozgunk. De az időben csak előre lehet mozogni, mert az idő visszafordíthatatlan. Sok sci-fi író játszott már el a múltba vagy a jövőbe tartó utazás gondolatával. A forgó 8 cella ezt az elméletet próbálja szemléltetni:
Az idő filozófiai és művészi megfogalmazását fejezzük be Thomas Mann, az időről szóló töprengéseivel:
„Mi az idő? Titok — léttelen és mindenható. A jelenségek világának feltétele, mozgás, mely a testek térbeli létezésével s mozgásával párosul és vegyül. De vajon nem volna-e idő, ha mozgás nincsen? Nem volna mozgás, ha nincs idő? Rajta, kérdezz! Vajon az idő a tér függvénye? Vagy megfordítva? Vagy azonos a kettő? Kérdezhetsz váltig! Az idő tevékeny, igei jellege is van, érlel és "időzít". Mit időzít? Változást. A most nem akkor, az itt nem ott, mert a kettő közt mozgás van. Mivel azonban a mozgás, mellyel az időt mérjük, körben jár s önmagába záródik, ezt a mozgást és változást szinte éppúgy nevezhetnők nyugalomnak és mozdulatlanságnak; mert az akkor állandóan megismétlődik a mostban, az ott az ittben. Mivel továbbá véges idő és korlátozott tér a legkétségbeesettebb erőfeszítéssel sem képzelhető, az emberiség elhatározta, hogy az időt és a teret öröknek és végtelennek "tekinti" — azzal az elgondolással, nyilván, hogy ez ha nem is éppen jól, de mégis valamivel jobban sikerülhet. De az öröknek, a változtathatatlannak a kitűzése nem egyértelmű-e minden korlátozottnak és végesnek logikai és aritmetikai megsemmisítésével, zérusra való redukálásával? Lehetséges-e az örökben egymásutániság, a végtelenben egymásmellettiség? Hogyan férnek meg az örök és végtelen segédhipotéziseivel olyan fogalmak, mint távolság, mozgás, változás, vagy akárcsak körülhatárolt testek létezése a mindenségben? Kérdezz, ne csüggedj! „
Ha kíváncsiak vagyunk, mennyi az idő, akkor rápillantunk az órára. Az megmutatja, hány óra és hány perc telt el dél ( vagy éjfél ) óta.
Időmérésünk alapja a Nap „járása” az égen. A nap minden reggel felkel, azután áthalad az égen, majd lebukik a horizont másik oldalán. Ez a látszat abból fakad, hogy a Föld forog a tengelye körül, és minden részéről csak bizonyos napszakban látható a Nap. Amikor eltűnik a szemünk elől, akkor nálunk éjszaka van, a Föld egy másik részén pedig nappal. A nappal közepén a Nap égi „pályájának” legmagasabb, ún. delelőpontján tartózkodik, és ekkor „süt” a legerősebben.
A babiloniak már Kr.e. 2400-ban 24 egyenlő részre, órára osztották a napot. Ma a nap éjfélkor, azaz 0 órakor kezdődik, amikor általában sötét van. 4-6 óra múlva „felkel” a Nap, 12 óra múlva pedig a nappal közepe jön el., a dél, amikor is a Nap a legmagasabban jár az égen. Újabb 12 óra múlva megint éjfél ( 0 óra ) lesz.
Az órák és az időmérés pontossága a technika fejlődésével külünböző fejlődési szakaszokon ment át napjainkig. Nézzünk meg ezekből egy párat:
Homokóra
A homokóra az időmérés legrégibb eszköze, állítólag már az ókori kínaiak is ismerték. Két, lehetőleg egyforma nagyságú, kúpalakú edényből áll, amelyek lyukas csúcsai egymáshoz vannak illesztve. A felső edényt bizonyos mennyiségű homokkal töltik meg, amely azután bizonyos idő alatt a nyiláson át az alsó edénybe folyik. Ha a felső edény kiürült, a homokórát megfordítják, hogy ismét a homokkal telt edény áll felül.
Napóra
A legkorábbi ismert napórákat az Ókori Egyiptomban használták, de szerkesztésük az antik görögök körében vált tudománnyá. A legegyszerűbb csillagászati eszköz a gnómón, amely egyúttal déljelző is. Az egyszerű gnómon egy függőleges pálca, rúd, amely köré köríveket húztak. A gnómón árnyékának változásából, a körökből való be- és kilépéséből állapították meg a Nap égi helyzetét. A napóraszerkesztés tudománya, gnómonika is innen kapta a nevét. (Gnómé [ gör. ] = „ismeret”, az idő ismerete)
A napnak 12 illetve 24 részre való felosztását minden ókori kultúrnép körében megtaláljuk. Ennek magyarázata nyílván az, hogy a napot - illetve a nappalt és az éjszakát - az évben foglalt holdhónapok (egész) száma alapján osztották fel. Sok nép a nappalt és az éjjelt azok hosszára való tekintet nélkül szabta 12-12 részre, órára. Ezek az órák természetesen időről időre nyúltak vagy rövidültek az évszakok szerint, és csak a napéjegyenlőség idején voltak egyenlő tartamúak.
A Nap két-két delelése között eltelt időközök nem azonosak. A mindennapi életben ezeknek a változó tartamú szoláris napoknak az átlagát használjuk és osztjuk fel 24 órára. A nap kisebb részekre való osztása különben babilóniai örökség. Az ott használt hatvanas számrendszer maradványa a percek és a másodpercek számában fellelhető.
A régiek úgy hitték, hogy a szoláris nap tartama mindig ugyanaz. Az általuk készített első időmérők az egyenletesnek vélt Nap járását használták fel arra, hogy a nap kisebb osztásait mérjék. Az első időmérő eszköz tehát a napóra volt. Jelentősége igen nagy volt az ókori közel-keleti kultúrnépek körében, akiknek szubtropikus éghajlatú hazájából nézve az ég az év legnagyobb részében felhőtlen volt.
Mit mutat a napóra?
A napóra a valódi helyi időt mutatja, óráink viszont egységesen a kiegyenlített középidő, illetve a zónaidőszerint járnak. Ezért ha a napóra segítségével ez utóbbit akarjuk megtudni, a leolvasott időértékekhez időszakonként változó számú percet kell adnunk vagy abból levonnunk. Ez az időegyenlet, amelyet az évkönyvek nagy pontossággal az év minden napjára megadnak. A napórák esetében tökéletesen megfelel a percnyi pontosságú időegyenlet, amelyet előjelét figyelembe véve adunk a napóráról leolvasott időhöz. Ekkor megkapjuk a helyi középidőt. A középidőt át kell még számítnunk a zónaidőre, amely azonos a zóna közepén lévő délkör helyi középidejével.
A napóra, mint a neve is mutatja, úgy méri az időt, hogy a Nap által vetett árnyék hosszát és irányát arányítjuk egy skálához. Ahhoz, hogy a napóránk jól működjön több összetevőt is figyelembe kell venni. Ezek közvetlenül összefüggnek azzal a ténnyel, hogy a napóra olyan árnyékváltozásokat mutat, amit a Föld dőlt tengelyű forgása vált ki, miközben kering a Nap körül. A három fő elem amit a szerkesztéskor szem előtt tartunk: a Föld forgástengelyének a síkja, amit a napóránk esetében a gnomon, mint ezzel párhuzamos jelenít meg; másrészt az egyenlítői sík, ez maga a számlap, ekvatoriális napóránál vagy ennek valamilyen formájú vetülete; és harmadszor a napóra helyének földrajzi szélessége, ami a vízszintes sík és a gnomon által bezárt szöget határozza meg.
Kerekes óra
Kötélgátlású óra. A legrégebbi ismert mechanikus szerkezetet 1240-ben Villard de Honnecourt francia építész rajzolta le vázlatkönyvébe. Hengerkerékre csavart kötele súlyt húzott. Az így forgatott kereket a küllői között áthúzott kötél rugalmasan fokról fokra fékezte. (vö.: a kerekes kút elvével) A görögök, kínaiak vízóráiban is forogtak kerekek, de közmegegyezés alapján, azok az órák a kerekes órák, amelyeknek gátlóművük van.
gátlómű:: az olyan szerkezet, ami a súly vagy rugó által forgatott kerékrendszer forgását ütemesen szabályozza, lassítja.
És a zsebóra amely valamikor divatos időmérő volt.
Elektromos órák
Az elektromos meghajtású mechanikus karóra általában gombelem áramával működik. Elektromágnesek által keltett mágneses mezőben az anker (= horgony) elfordul, az áram kikapcsolódásakor egy hajszálrugó hatására visszaperdül. Az árammegszakítót az anker működteti. Az egyenletes ide-oda perdülést hajszálrugóval összeműködő balansz biztosítja. A villamos órában a balansz tehát nem gátol, hanem hajt. A kevesebb mozgó alkatrész miatt szerkezete egyszerű.
Napfényelemes óra
A napfényelemes órák lapján fényelemek sorakoznak. Néhány órás megvilágítás akkumulátort tölt fel, amivel az óra akár több hónapig sötétben is jár.
Atomóra
Atomórának olyan típusú órát nevezünk, melyben atomok rezgésszámát használják fel egy pontos frekvencia előállítására. A frekvenciát számlálóba vezetik, amely másodpercet és abból származtatott nagyobb időegységeket mutat.
Atomórákkal már a XX. század elején kísérleteztek, 1949-ben a National Bureau of Standards (amerikai szabványügyi hivatal, NBS) épített egyet, melyben az ammóniagáz részecskéinek rezgését használták fel. Az első, cézium-133 atommal működő órát 1955-ben Louis Essen építette meg Angliában, a National Physical Laboratory-ban (Nemzeti Fizikai Laboratórium). Ezek után fogadták el nemzetközi egyetértéssel az atomórák által előállított másodpercet, mint a másodperc meghatározását.
A legjobb atomórák pontossága jelenleg a 10−14 nagyságrendben van (azaz időegység alatt legfeljebb 1014-ed időegységet tér el a pontos időtől).
Naptárak
Minden civilizáció használt valamilyen naptárt a napok, hetek, hónapok és évek múlásának és a vetési, aratási stb. időpontok követésére. Az ún. Julian (us)- naptárt Kr.e. 46-ban vezette be Julisu Caesar. Mivel a Föld 365,2422 nap alatt kerüli meg a Napot, pontos naptárt nehéz szerkeszteni. A Julian-naptárban a XVI. századra már több mint 10 napos eltolódás halmozódott föl, ezért XIII. Gergely pápa 1582-ben bevezette a róla elnevezett, máig használt naptárt.
Időzónák
A Föld forog, ezért különböző részei más-más időpontban néznek a Nap felé. Amikor például Londonban dél van, New Yorkban akkor csörögnek a kora reggeli vekkerórák, az ausztráliai Adeaide-ben pedig éjfél körül jár az idő, Ha mindenütt a Nap helyzetéhez igazodnának, akkor a világ órái ezerféle időt mutatnának, és teljes volna a zűrzavar. E probléma megoldására a Földünket 23 egész és két fél időzónára osztották fel, kezdve az angliai Greenwichen áthaladó ún. kezdő délkörrel ( nulla meridián ). Ettől nyugat felé haladva minden zóna-határ átlépésével egy órával kevesebb van, kelet felé haladva pedig egy órával több.
Ember – idő - tervezés
Az idő az egyik legdrágább kincsünk, amit becsülnünk kell és be kell osztanunk . Ez nem csak a családi életükre és a szabadidőnkre vonatkozik, hanem a munkahelyünkön eltöltött órákra is.
Irodai munka, megbeszélések, határidők, egyeztetések, üzleti utazások, mind-mind megannyi időt igényelnek. Ezek a nap 24 óráját teljességgel betöltik. A sor vég nélkül folytatható, nem is beszélve a várólistán várakozó barátokról és az elhanyagolt családtagokról. Az örökös időhiány és az idő helyes beosztása sokaknak problémát okoz, de azért van egy jó hírünk, ez a betegség kezelhető.
A különböző karrierrel foglalkozó internetes oldalakon elméleti és kevés gyakorlati tanáccsal találkozunk. A mondás úgy tartja, hogy „az idő pénz” , ennek ellenére sokkal inkább azt kellene mondanunk, hogy az idő élet, elsősorban a mi életünk. Nem adhatjuk meg magunkat a stressznek, olyan helyzetekben amikor az megadásra késztet bennünket, ellenünk és a munkában nyújtott hatékonyságunk ellen dolgozik, és bizonyos élethelyzetekben az életkedvünket is elveszi.
Nem is gondolnánk, hogy az idő helytelen beosztása, a stressz következtében szedi áldozatait: szívinfarktus, daganatos és idegrendszeri megbetegedések. Sajnos nincs egy olyan időorvos, aki ezeket a gondokat orvosolni tudná, mégis jó lenne, ha a közeljövőben egyre többen egy olyan időgazdálkodási szakemberhez fordulnánk, aki segítségünkre lenne abban, hogy az örökös rohanás és hajtás által elrabolt időt, ellensúlyozzuk, és életörömünket visszanyerjük.
Az idő órája állandóan ketyeg, de ha tudni és érzékelni akarjuk mennyit ér :
egy év – kérdezzünk meg egy főiskolást, aki évet vesztett,
egy hónap – kérdezzünk meg egy anyát, aki ennyivel korábban szülte meg gyermekét,
egy hét - kérdezzük meg egy hetilap főszerkesztőjét,
egy nap – kérdezzük meg attól a napszámos munkástól, aki napi keresetéből látja el családját,
egy óra – kérdezzünk meg egy randevúra váró szerelemes párt,
egy perc – kérdezzük meg attól az embertől, aki lekéste a vonatot,
egy másodperc – kérdezzük meg attól a személytől, aki éppen most úszott meg egy balesetet,
egy ezredmásodperc – kérdezzük meg attól a sportolótól, aki az Olimpián ezüstérmes lett.
Az örökös időhiányban küzdködőknek van egy jó hírünk: az idő megszelídíthető, de ehhez sok türelemre és magától értetődően időre van szükség. Az első lépésben fel kell ismeri és le kell jegyezni azokat a tényezőket, melyek elrabolják az időt. Ezeket célszerű két csoportba sorolni.
Az elsőbe a külső tényezők tartoznak: egy be nem ütemezett, gyakori és hosszan elhúzódó megbeszélés, elhúzódó tárgyalás, egy váratlan telefonhívás, munkamegszakítás a gyerek vagy a szülő miatt, egyéb személyes problémák felbukkanása, és még sorolhatnánk.
A második csoportba a belső tényezők sorolhatók: egy rendszeres napi munkaterv és munkamenet hiánya, az erőn felüli munka vállalása, határozatlanság, fáradtság, a konfliktusok, nézeteltérések rendezésének képtelensége, ha nem tudunk nemet mondani.
A fentiekben említett tényezők mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az idő kifolyjon a kezünk közül. Miután ezeket a tényezőket számításba vettük, nincs más dolgunk csak egyenként megfelelő megoldást találni rájuk. Egységes mindenkire érvényes szabályok nincsenek, van azonban néhány olyan javaslat, melyet ha betartunk, jelentősen megkönnyíthetik a munkavégzéssel töltött időnket.
Minden reggel, munkába menet előtt, teázás közben, készítsünk egy napi tervet arról, hogy milyen feladatok várnak ránk. Ezeket fontossági és időrendi sorrendben jegyezzük le, és a nap folyamán igazodjunk hozzájuk.
Sok esetben valóban nagyon nehéz, de tanuljunk meg nemet mondani, mert a be nem ütemezett kérések és segítségek szintén a mi időnket rövidítik meg. Az egyik legnagyobb hibánk, hogy mások gondjait előtérbe helyezzük, míg a sajátunkat háttérbe szorítjuk. Ez a napi programunkat is megterheli, stresszt idéz elő, ezért fontos, hogy elsősorban önmagunkat és saját feladatainkat tiszteljük.
Egy megfeszített munkatempó és egy programokkal teli nap során, bizony gyakran információkiesések is előfordulnak. Ezért célszerű minden szükséges információt, adatot, eseményt lejegyezni. Ez a segítségünkre lesz abban, hogy ne felejtsük el, kinek kell telefoni vagy e-mailben válaszolni, sőt a napközben felmerülő ötleteinket is lejegyezhetjük.
A helyes időgazdálkodás nem pusztán filozófia, ez egy valódi fegyver a stressz ellen. Ne feledjük, hogy az egészségen kívül, nem a pénz, hanem az idő jelenti a mi valós gazdagságunkat.
„Időutazásunkat” egy ír versikével zárom:
Találj időt…
Találj időt a munkára,
Mert ez a siker titka.
Találj időt a gondolkodásra,
Mert ő az erő titka.
Találj időt a játékra,
Mert ez a fiatalság titka.
Találj időt az olvasásra,
Mert a tudás alapja.
Találj időt a kedvességre,
Mert a szerencsés élet kapuja.
Találj időt az álmodozásra,
Mert ő a csillagokhoz vezető út.
Találj időt a szerelemre,
Mert ő az igazi életöröm.
Találj időt az örömre,
Mert a lélek muzsikája.
Találj időt a tervezésre,
Mert akkor lesz időd minden másra.
Szép napot kívánok !
Vastag László
Magyarkanizsáról
Felhasznált források :
www.hu.wikipedia.org
www.c3.hu
www.kislexikon.hu
members.iif.hu
www.impulzus.ro
