Az eddigi bejegyzéseimben részletesen taglaltam a tervezés legfontosabb ismérveit és a különböző rendszerek működési mechanizmusát és alapelveit. Láthattuk, hogy a pénz része mindennapi életünknek, a fizetési rendszer bonyolult mechanizmusának egyik legfontosabb alkotóelemét képezi. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk a létező pénzrendszerek ( ország, kontinens, világ ) ránk gyakorolt hatását, szükséges, hogy tudjunk egy pár alapvető dolgot a pénzről. Ezért döntöttem úgy, hogy ezen bejegyzésemben összegyűjtök egy kis információt a következő témákörökből :
- a pénz és a pénzügyi piacok története, a pénzügyek, a befektetések, valamint a pénzügyi piacok elmélete, gyakorlata és működése.
- Kitérünk arra is, hogy milyen szerepet játszanak a társtudományok (a szociológia, a pszichológia, a szociálpszichológia stb.) a pénzügyi piacok működésének megértésében. Érinti továbbá a természettudományok, a filozófia és a művészetek érdekes kapcsolódásait a pénzzel, pénzügyekkel.
- Legfőbb célom, hogy eloszlassuk azokat a félreértéseket, félelmeket, melyek a közgondolkodásban a pénzhez kapcsolódnak, hogy megvilágítsa a pénz szerepét, működését a gazdaság, a családok és az egyének életében, hogy feltárja a pénzhez, a pénzügyi döntésekhez fűződő sajátos viszonyunkat. És nem utolsó sorban azt is megtudhatjuk, hogy mennyire természetes állapota a pénzügyi piacoknak és a gazdaságnak az egyensúlyi fejlődés, illetve a válság, az egyensúlyhiány.
A pénz története
Az emberi történelemben a legtávolibb időkre vissza menve az emberek szűkebb vérszerinti kapcsolat alapján rendeződött közösségekben (nagy családok, nemzetségek) éltek, ezért mindent megosztottak egymás között. Pénzre mint csereeszközre nem volt szükség. Az egyszerű gazdálkodási rendszerükben (halászó-vadászó-gyüjtőgetőtől az egyszerűbb őskori mezőgazdasági és kezdetleges „ipari” munkákig) képesek voltak a teljes önellátásra. A szükségleteket kielégítő javak előállítása a technológiai szint alacsony volta miatt nem igényelt specializálódott szaktudást, így kereskedelmet sem.
1. szakasz: Árucsere
Yap-szigeti mészkő-„érme”
Körülbelül az Őskor vége felé és az Ókor elején kezdődött és teljesedett ki a szakosodás. A gazdaság különböző termékeinek előállítása egyre inkább különböző, az adott tevékenységben a legjobb embereknél, csoportoknál összpontosult akik később mással nem is foglalkoztak. Így egyrészt sokkal hatékonyabban működött a termelés, más részt egyre jobb, a szükségleteket egyre nagyobb mértékben kielégítő termékeket készítettek (például aki a földművelésben volt jártas több búzát tudott termelni a földjén, a szandál készítő pedig időtállóbb lábbelit készített stb.) – a fejlettebb termékek előállítása pedig nagyobb szaktudást is igényelt, ami tovább erősítette a folyamatot. Az így megtörtént a gazdasági munkamegosztásból elengedhetetlenül következett az áruk cseréje. Például az iparosok gyártmányaikat élelmiszerekre cserélték.
Az árucsere hátrányai:
- nehéz volt olyan cserepartnert találni aki én árumért a számomra szükséges árut adta
- nehézkes volt egy áru értékét egy másikban meghatározni (a cserepartmer találás nehézsége miatt nehéz volt az árakat összehasonlítani)
2. szakasz: Árupénz
A cserekereskedelem hátrányainak kiküszöbölésére kialakultak az általánosan elfogadott közbünső csereeszközök. Ezek a csere eszközök szintén áruk voltak, viszont olyan áruk amik a legalkalmasabbak voltak más árukra történő cserékre.
Árupénz szükséges tulajdonságai:
- értékállóság
- oszthatóság
- egyneműség
- szállítható legyen
- mindenki által elfogadott legyen (gyakran a keresett árucikkek)
A kereskedő társadalmakban tehát a cserekereskedelem gyorsan kijelölt néhány kulcsfontosságú árufajtát, melyet ezután kereskedelmi szabványként használnak. Ez volt a legkorábbi pénzforma, mely az árucserét jelentősen leegyszerűsítette.
Példák az árupénzre: só, szarvasmarha, sivatagos területek pedig gyakran teve, trópusi társadalmakban kagyló, bálnafog, kövek. Jelenkorban jó példa a börtönökben a cigaretta.
Árupénzként használt rézöntvény (i. e. 2. évezred)
A bronzkorban az egységes öntőformával készített réz- és bronzöntvények terjedtek el fizetőeszközként, a Krisztus kora előtti és utáni évszázadokban pedig a fűszer volt a legelterjedtebb árupénz. A feljegyzések szerint Attila másfél tonnányi borsot kért 408-ban Róma váltságdíjaként. Franciaországban még ma is lehet hallani hogy „drága mint a bors”, míg Angliában a „borsszembér” kifejezés egy minimális bérdíjra használatos. A Salamon-szigeteken egészen a legutóbbi időkig használtak ritka kagylókat fizetőeszközként. Az árupénz még az újabb korokban is sokszor feltünt, például Ausztráliában, a korai brit Új-Dél-Wales gyarmaton az első települések létrejötte után csaknem azonnal a rum vált általános csereeszközzé vagy börtönökben ahol cigarettát használnak erre a célra.
A szükséges tulajdonságok egyik legjobban kielégítői voltak a nemesfémek. Arany, ezüst, bronz a legáltalánosabban használt árupénzekké váltak már az i. e. 3. évezredben.
3. szakasz: Fémpénz
Amikor a nemesfémeket általánosan elfogadott lett az mérhetőségért pénzérmék formájában használták. Ez olyan pénz, amely jól felismerhető méretű, formájú és mintázatú, többnyire kerek. A pénzérme feltalálása azért volt jelentős előrelépés az árupénzzel szemben, mert kifejezetten a pénz funkcióinak ellátására alkotják, ezért könnyű szállítani, megismerni, és az értékét is jól megtartja.
A világ első fennmaradt érméi, Lüdia, i. e. 560 körül
Az ókori pénz és az infláció megjelenése
Noha már Mezopotámiában i.e. 2-3 ezer évvel használtak ezüstöt fizetési eszközként, a mai pénzérmék ősei csak Kis-Ázsiában, Lüdiában jelentek meg az i.e. 640-630-as években, arany és ezüst ötvözetéből készültek. I.e. 550 körül a legendásan gazdag és hatalmas Krőzus király bevezette az általunk is ismert fémpénzt, aminek alapját a lüd királyság területén lévő Pactolus folyóban nagy mennyiségben található arany-ezüst ötvözet, az élektron jelentette. Az érmeverés Athénban az i.e. 5. századtól vált uralkodóvá és vette át a mért ezüst szerepét a fizetéseknél, bár ezeket az érméket is darabolták, vagyis a felhasználók sokáig nem vettek tudomást érme-jellegükről.
Ekkoriban Görögországban már virágzik a banki üzlet és kialakult tarifái vannak a kölcsönöknek. Az első athéni pénzváltók - a bankok ősei - az i.e. 5. században kezdték meg működésüket, amelyet lényegében semmi sem szabályozott, és nem léteztek az állam által felvállalt pénzügyi funkciók sem. Athén többletbevételét sem valamilyen állami intézmény kezelte, hanem Pallasz Athéné oltalmába helyezték, ha pedig szükségük volt mondjuk a háborúkhoz pénzre, akkor onnan vették kölcsön, majd oda tették vissza.
A római birodalom és az első infláció
A rómaiak viszonylag későn adoptálták a már jóval előttük használt fémpénzérméket, de annál nagyobb lendülettel verték őket, és egyre jobban hígították nemesfémtartalmukat a pun háborúk (i.e. 3. század) finanszírozása érdekében, ami a történelem első inflációjához vezetett. A római pénzrendszert Octavianus Augustus császár (i.e. 63- i.sz. 14) reformálta meg, amikor tiszta arany-, ezüst-, és rézérméket, illetve új adókat vezetett be. Néró császár azonban újra elkezdte hígítani a pénzek ezüsttartalmát, amit utódai követtek. Ennek a folyamatnak az lett az eredménye, hogy az érmék ezüsttartalma Tetricus császár (i.sz. 270-es évek) alatt elérte a mélypontját: fél százalékra esett. A római birodalom összeomlása az 5. században egyben az ókori pénzügyi rendszer összeomlását is jelenti. Britanniában megszűnik a fémpénzek használata több mint egy évszázadig.
A középkori pénz és a bankok megjelenése
A fémpénzek verése a 6. század közepén indult be újra, és a következő századokban részben francia hatásra kialakult a font váltópénzének, a pennynek az őse. A kora középkori érmék nemesfémtartalmukat tekintve kisebb értéket képviseltek, mint a forgalmi értékük, ami a modern pénz azon jellemzőjén alapul, hogy forgalmi értékét a piaci szereplők erre vonatkozó elfogadása jelenti, nem pedig az érme fémtartalma.
Kínában a 9. században már papírpénzt használtak, ami a 12. századra rendkívül magas árszínvonal emelkedéshez (hiperinflációhoz) vezetett. Az angol királyok is éltek a pénzrontás lehetőségével: rendszeresen bevonták a forgalomban lévő érméket és kisebb fémtartalommal újakat vertek busás hasznot hajtva a kincstárnak. A háborúk, különösen a keresztes hadjáratok jelentős pénzigénnyel és a pénzügyi átutalások őse iránti igénnyel jártak.
A korai középkor jellemző problémái az érmék fémtartalmának folyamatos hígítása, illetve ennek szabályozása, továbbá a nemespénzek kiáramlása. Nemcsak a pénzkibocsátás, az adózás és a költségvetés ma is ismert formáinak alapvető elvei fogalmazódnak meg és jelennek meg a 14. századra, hanem az első monetáris elmélet is. Ezt Nicholas Oresme, a középkor legjelentősebb gazdasági gondolkodója fogalmazta meg De Origine, Natura, Jura et Mutationibus Monetarum (Értekezés a pénz eredetéről, természetéről, törvényszerűségeiről és változásairól) című könyvében. Ő írta le először, hogy a forgalomban lévő nemesfémek (pénz) mennyisége határozza meg a pénz értékét.
A bankok megjelenése és a nagy földrajzi felfedezések hatása
Az olasz városok pénzváltói a 13. századtól növekvő mértékben vállaltak magukra klasszikus banki, kölcsönzői funkciókat, és az üzlet jól is ment, amíg egyházi és világi ügyfeleik rendre visszafizették a kölcsönöket. De ez nem volt mindig így, aminek eredményeként több ilyen kezdetleges bankház, mint például a firenzei Peruzzi (1343-ban) és a Bardi (1346-ban) tönkre ment, mivel a francia és angol királyok nem fizették vissza tartozásaikat. A reneszánsz idején jelentek meg az első bankok (Barcelona Bank 1401-ben, a Szt. György Bank Genovában 1407-ben), illetve törvényessé vált a kamat felszámítása a kölcsönökre. A legendás Fugger bankház 1487-ben alakult meg Augsburgban. A Fuggerek hatalmas pénzeket kerestek ezüstbányák finanszírozásán, ugyanis a földrajzi felfedezések - Kolumbusz 1492-ben eljutott Amerikába, Vasco de Gama pedig 1498-ban partra szállt Indiában - következtében növekszik az Európába áramló arany mennyisége, és ez felértékeli az ezüstöt az aranyhoz képest. (A földrajzi felfedezések iránti igényt egyébként elsősorban az erősíti meg, hogy 1453-ban Konstantinápolyt beveszik az ottománok, és lezárják az arra haladó kereskedelmi útvonalakat.) A nagy földrajzi felfedezések ugyanakkor új pénzügyi szolgáltatásokat és piacokat hívtak életre. A meghosszabbodó utak nagyobb finanszírozási igénnyel és nagyobb kockázattal bírnak, ezért megszületik az igény a váltó, a részvénytőke és bizonyos mértékig a modern részvénytársaság elődeire.
A kapitalizmus kialakulása és a részvénytársaságok, illetve tőzsdék megjelenése
Az Oroszország Társaság, az első részvénytársaság 1553-ban alakult meg. Az volt a célja, hogy átjárót találjon észak-keleten Ázsia felé. Ezt követően több új részvénytársaság alakult, meghatározóan bányatársaságok. A 17. század jelentős változásokat hozott az olaszországi példát követő bankok elterjedésében, a gyarmatokkal folytatott kereskedelemre alapított részvénytársaságok létrejöttében. Tovább folytatódott a modern pénzkibocsátási rendszer fejlődése és a harc az időről időre kiújuló inflációval, aminek egyik fő kiváltó oka a gyarmatokról Európába beáramló nagy mennyiségű ezüst és arany volt.
Folytatás a következő részben.
Szép napot kívánok !
Vastag László
Magyarkanizsáról
Források:
www.mindentudas.hu
hu.wikipedia.org
