6. axióma: Az emberek rövidtávú döntéseikben a költségek és a hasznok kalkulációja alapján választanak.
Az emberek hosszú távú döntéseikben a kockázatok és a hozamok kalkulációja alapján választanak.
E két, formájában nagyon hasonló axióma valójában két nagyon különböző fajta viselkedést feltételez az emberről. Kezdjük ezek közelebbi megvilágításával.
Rövid távú döntéseknek tekintjük azokat a döntéseket, melyek az ember folyamatos életvitelének fenntartásával függnek össze – amikor tehát az ember a jelen lehetőségeivel foglalkozik, akár fogyasztóként, akár termelőként teszi ezt éppen.
Az áruk és szolgáltatások piacának klasszikus szereplői: a háztartás, a vállalat, az állam és külföld. A mikro ökonómia végső fogyasztóként a háztartást tekinti. A háztartások szerepe nemcsak a fogyasztás, hanem a jövedelem megszerzése érdekében munka-, hitel-, és tőkekínálatot teremtenek.
Egy ember életében folyamatosan szükségletek merülnek fel. Cselekedeteink legfontosabb célja ezeknek a kielégítése. A mikroökonómia legfontosabb kérdése is az, hogy hogyan hajtja végre ezt. Mi a termék és a szolgáltatás jelentősége az ő szempontjából?
A kérdés megválaszolásához a szükséglet-kielégítésből, mint célból kell kiindulni. A válasz pedig az, hogy a termék vagy szolgáltatás mennyire felel meg az ő igényeinek, mennyire hasznos az ő számára. A fogyasztó döntésének a mozgatórugója a terméknek tulajdonított hasznosság.
Az, hogy ez mit is jelent konkrétan egy fogyasztó számára nem tudjuk megválaszolni, hiszen az egyéni ízlés kérdése. További vizsgálatainkban ezt az ízlést, a hasznossági függvényt mindig adottságnak fogjuk venni.
A hasznossággal rokon értelmű kifejezés az érték. A mikroökonómiában feltételezzük, hogy minden egyén a hasznosságból kiindulva képes értékelni és rangsorolni a fogyasztási lehetőségeket, jószágkosarakat. Ezt a hasznossági rangsort a fogyasztó preferencia-rendszerének nevezzük.
A termelő piaci motivációja nem a gyártott terméknek tulajdonított hasznosság, hanem a piaci ár és ráfordítás különbsége, az elérhető profit.
A fogyasztó természetesen nemcsak a termék hasznossága alapján dönt, hanem mérlegelni kell azt is, hogy mennyibe kerül a termék. A fogyasztónak és a választásnak komoly korlátot szab a fogyasztó elköthető jövedelme.
- Nominális jövedelem: a rendelkezésünkre álló, adott pénznemben kifejezett pénzeszközök számszerű értéke.
- Reáljövedelem: a nominális jövedelem és a termékek, szolgáltatások ára által meghatározott megvásárolható javak halmaza.
Pontosan úgy kapjuk meg ha a nominális jövedelmet elosztjuk az érvényes árszínvonallal.
A nominális és reáljövedelem különbsége inflációs viszonyok között szembetűnő. A reáljövedelem mindig fogyasztási lehetőséget jelent, míg a nominális jövedelem meghatározott mennyiségű pénzt.
Az egyén ténylegesen akkor válik fogyasztóvá, ha képes (van rá jövedelme) és hajlandó (a termék számára hasznos) egy termék megvásárlására. Ennek a döntési mechanizmusnak az eredményeképpen alakult ki a fogyasztók összességére nézve a termék piaci kereslete.
A vásárló tehát alapvetően két szempontot mérlegel. Az áru hasznos tulajdonságai mellett annak árát is megnézi. Az ár tehát mint költség jelentkezik ebben a felfogásban. Az ár mellé egyéb költségeket is figyelembe kell venni, ilyen egyéb költség például a sorban állás, utazás stb.
Mindezt mérlegelve a mikroökonómiában racionálisnak tekintjük azt a fogyasztót, aki az adott feltételek (reáljövedelem) mellett, a lehető legjobb eredményre - maximális hasznosságra törekszik.
Meg kell jegyezni hogy a racionális fogyasztó képe nem mindig érvényesül a valós életben, de a mikroökonómiában alapvető, hiszen a modellekben a fogyasztó viselkedésére csak így következtethetünk.
A fenti táblázatban láthatjuk egy tortát fogyasztó gyerek teljes- és határhaszon alakulását az elfogyasztott szeletek számától függően. Láthatjuk, hogy a teljes haszon (az élvezet) egyre nagyobb a fogyasztás mennyiségének a növekedésével. Ez a növekedés azonban csak egy pontig tart. Az e felett elfogyasztott mennyiség már csökkenti a teljes hasznot, a fogyasztó telítődött.
A csökkenő határhaszon elve nem általános erejű- törvény. Gondoljunk csak az "evés közben jön meg az étvágy" népi bölcsességre vagy egy bélyeggyűjtőre, akinek minden egyes megszerzett darab nagyobb ösztönzést jelent további darabok megszerzésére.
Kicsit belemélyedtünk a fogyasztói döntések elemzésébe. Haladjunk tovább.
Hosszú távú döntéseknek azokat tekintjük, amelyek magának a gazdaságnak a folyamatos fenntartásával függnek össze – amikor az ember a jövőbeli lehetőség alapjainak megteremtésével foglalkozik. Ez utóbbiak többnyire az élet, illetve a termelés általános feltételeinek megalapozásáról szólnak.
Amikor valaki egy gyár alapításáról dönt, tipikusan egy befektetői döntést hoz. Amikor azonban arról dönt, hogy ez a gyár holnap konkrétan mit termeljen, akkor tipikusan egy fogyasztói döntést hoz (illetve termelőit, de az ugyanolyan). Amikor valaki tanulásra adja a fejét, tipikusan egy befektetői döntést hoz. Ilyenkor a jövő lehetőségeinek megalapozása érdekében hoz egy döntést. A kiművelt emberfő akkor is kiművelt lesz, amikor az iskolában tanult konkrét dolgok már régen elavultak. De amikor ugyanez az ember arról dönt, hogy este tanuljon-e, vagy inkább moziba menjen, akkor tipikusan egy fogyasztói döntést hoz. A befektetői döntések arról szólnak, hogy a jövőben megváltozzanak a fogyasztói és termelői döntések feltételei. Ha a befektetés nem történik meg, akkor is lesz a jövőbeli fogyasztói és termelői döntéseknek hasznuk és költségük. A befektetés hozadéka az a haszonnövekedés vagy költségcsökkenés (esetleg mindkettő), ami a befektetés nélkül nem jött volna létre, de befektetés eredményeként a jövőben hosszú ideig folyamatosan jelen lesz. A befektetői döntéseknek valójában nem hasznuk van, hanem folyamatos jövőbeli hozadékuk. Mivel itt egy folyamatos hozadékról van szó, ezt célszerű éves szinten a befektetés mértékéhez viszonyítva mérni - ezt az arányt nevezik a befektetés hozamának. Eddig is ebben az értelemben használtam a hozam szót, csak nem definiáltam ilyen egzakt módon. Ezért a befektetői döntések esetében nincs értelme költségről és haszonról beszélni, mivel mindkettő beláthatatlanul nagy lehet. Csakis a hozam számít. Ebből rögtön látszik, mennyire más jellegű dolgokról szól egy befektetői döntés, mint egy fogyasztói. Ez még akkor is érvényes, ha valaki mondjuk előre látja, hogy pusztán egy évre vesz meg egy részvényt, és azután majd eladja. Ilyenkor is csak a hozamot kalkulálja az ember, jóllehet a maga részéről csak egy évig vesz részt a befektetés életében; előtte és utána mások játsszák ugyanezt a szerepet. A befektetés, azaz a vállalat oldaláról nézve azonban mindez lényegtelen.
A második pohár víz általában kevesebbet ér számunkra, mint az első, és ez a fogyasztói döntések esetén a legtöbbször így is van. Egy befektetés esetében azonban egészen más a helyzet. Adott hozam mellett egy kétszer akkora befektetésnek pontosan kétszer akkora folyamatos hozadéka lesz.
Ennek ellenére gyakran előfordul, hogy valaki egy egységnyi tőkét szívesen befektet egy vállalatba, kettőt azonban már nem, a másodikat már inkább valami másba fekteti. De a befektetés pillanatában még csak egy majdani hozam reményéről beszélhetünk. A befektetés csak hosszabb idő alatt fordul termőre, és azután hosszú ideig hozza a hozamát. Mindkét időszak alatt sok minden megváltozhat. Tervezési hibák, természeti katasztrófák és sok más dolog is megakadályozhatja, hogy a befektetés egyáltalán valaha is hozamot eredményezzen. Előfordulhat, hogy mire a befektetés elkezd működni, az általa termelt hasznos dolgot már sokkal kevesesebbre értékelik az emberek, mint a befektetői döntés pillanatában. Az is lehet, hogy a befektetés eredményeként megtakarított költségek megspórolására időközben jobb módszerek születnek.
A kockázat közgazdasági fogalma mindezt a sokféle bizonytalanságot foglalja össze: azt, hogy az idők folyamán gyorsabban vagy lassabban, kisebb vagy nagyobb mértékben, de minden megváltozik, és ráadásul eleve is tévedhettünk. Nulla kockázatú dolog nem létezik. A különböző befektetésekből származó hozamoknak különböző a kockázata, de egyiké sem nulla. Ezért a befektetői döntések meghozatalakor hozam mellett a kockázattal is számolni kell. A lényeg azonban az, hogy a közgazdaságtan szemlélete szerint pusztán ezekkel kell számolni, és semmi egyébbel nem. A fogyasztói vagy termelői döntések esetében csakis a hasznokkal és a költségekkel kellett számolni, a befektetői döntések esetében pedig csakis a hozam és a kockázat játszik szerepet.
A fogyasztói döntések lényegében egydimenziósak, mivel a költség nem egyéb, mint feláldozott hasznosság.
A befektetői döntések viszont egyáltalán nem egydimenziósak, mivel a hozam és a kockázat nem hozható közös nevezőre. A közgazdaságtan ezt a kétféle modellt használja a gazdasági döntések leírására.
Két alapvetően különböző modellre elkerülhetetlenül szükség volt, mert a tipikus esetekben nagyon erősen különböznek egymástól a fogyasztói, illetve a befektetői döntések. Ugyanakkor az is világos, hogy vannak közbülső esetek is. Például amikor egy számítógép beszerzéséről döntünk, azt tekinthetjük úgy is, hogy az élet folyamatos fenntartásához megteszünk egy szükséges lépést, mivel e döntés haszna magasabb a költségénél. De tekinthetjük ugyanezt a döntést úgy is, hogy befektetünk egy eszközbe, amely a jövőben folyamatosan hozza majd a hasznát. Még azt is megtehetjük, hogy ezentúl mindig, amikor a számítógépet használjuk, bedobunk egy perselybe valamennyi pénzt, és így mire a számítógép megérik a cserére, a perselyben éppen ott lesz az új gép ára.
Az ilyesfajta közbülső esetekre azonban már nem érdemes külön elméleti modelleket alkotni, mert ezek már semmi érdekes újat nem mondanának. Az átmeneti esetek olyan típusú döntésnek fognak bizonyulni, amilyennek épp kezeljük őket. De mivel a fogyasztói döntések elvileg sokkal egyszerűbbek, érdemes fogyasztói (vagy termelői) döntésnek tekinteni, amit csak lehet.
A fogyasztói döntéseknél a döntéshozó minden információt, például a felmerülő bizonytalanságokat is, a költségek és a hasznok értékelésébe fordít át, és a végső döntést csakis ezek alapján hozza meg. A befektető pedig a döntés meghozatalakor minden információt a várható kockázat, illetve a várható hozam értékelésébe fordít át, és a döntését csakis ezek alapján hozza meg.
Azonos hozam mellett az alacsonyabb kockázatot részesítjük előnyben, azonos kockázat mellett pedig a magasabb hozamot.
Az egymással össze nem vethető hozamú és kockázatú befektetések értékelésére bonyolult matematikai modellek születtek. E modellek értékéről a professzionális befektetők is vitatkoznak, és a gyakorlatban ízlésük szerint választanak közülük. Abban azonban mindnyájan egyetértenek, hogy a döntést kizárólag a hozam és a kockázat alapján kell meghozni.
A befektetői döntések gyakran olyan nagyságrendű pénzekre vonatkoznak, amilyenek fogyasztói döntések esetében fel sem merülhetnek.
De egy család számára egy százezer forint sorsáról szóló döntés is lehet befektetői döntés, és egy gyár számára egy százmilliós beszerzés is lehet fogyasztói döntés. Nem a nagyságrendek számítanak, hanem a döntés jellege.
Egy befektetői döntéssel mindig valamilyen azonnali haszonról mondunk le a jövő lehetőségeinek javítása érdekében. A befektetői döntések mindig valamiféle tőkéről szólnak.
A befektetésekkel foglalkozó közgazdászok, bankárok, üzletemberek gondolkodásában a tőke formáját öltő pénz egészen másként jelenik meg, mint a hétköznapi gondolkodásban. Hétköznapi életünkben is hozunk időnként befektetői döntéseket, de többnyire nem tudatosul bennünk, hogy ezek mennyire más jellegűek, mint egyéb, mindennapi döntéseink. A profi befektetők szakmai gondolkodása azonban élesen csakis a hozamok és a kockázatok vizsgálatán alapul. A profi befektetők fejében általában meg sem fordul, hogy az a pénz, amivel dolgoznak, ugyanúgy pénz, mint amit napi kiadásaikra vagy akár luxusaikra költenek. Ezeket ők is a keresetükből fedezik, mint mindenki más. A felhalmozódott pénz, mint tőke nem erre való, még akkor sem, ha esetleg a saját tulajdonukban van, és arra költhetik, amire akarják.
A kétféle gazdasági döntéstípus egyaránt pénzről szól, de a pénz egészen más aspektusairól. A fogyasztói (és persze a termelői) döntések esetében általában a pénznek a „csereeszköz" jelentése dominál, akkor is, ha egy-egy ilyen döntéshez esetleg bonyolult pénzügyi konstrukciók, például hitelek is kapcsolódhatnak. A pénz mint tőke a befektetői döntésekben játszik szerepet
Három befektetési csoportot emelnék ki a teljesség igénye nélkül:
- Humán specifikus befektetések: önmagunkba történő egészséges életmód önfejlesztés, tanulás, kikapcsolódás, sport, természetjárás
- Etikus befektetések: ingatlan, vállalkozás, nyersanyag, arany, olaj, álam papír, bank, tőzsde, nyugdíj és biztosítás, műtárgy, stb.
- Etikátlan befektetések: drog, fegyver, prostitúció és politikai célú befektetések.
A XXI. század elején egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a befektetők az információknak. A tőzsdén beszélhetünk bennfentes, téves, spekulációs információkról, stb. Napjainkra az egész tőzsde egy információs tengerré változott, melyben az árfolyamváltozások egyetlen dolgon alapulnak: megpróbáljuk kitalálni, hogy egyes vállalatok részvényei mennyit érnek, ez azonban még soha senkinek nem sikerült.
A hihetetlen mennyiségű új információ megjelenése miatt fundamentális és technikai elemzések segítségével próbáljuk meg a jövőbeni árfolyam-alakulást megjósolni.
A gazdasági tények fantáziadús történetekkel, gyakran célzatosan terjesztett rémhírekkel, tippekkel keverednek, amelyek - az egyes emberek félelmeitől és vágyaitól hajtva gyakran látszólag teljesen logikátlan, irracionális árfolyamváltozásokhoz vezetnek. A tőzsdén gyakran az árak mindenféle hír nélkül változnak, ilyenkor gyorsan kitalált indokokat gyártanak a befektetők, hogy mi állhat az emelkedés hátterében. Ilyen esetben előlépnek a leggyakrabban használt tőzsdei kifejezések: talán, remélhetőleg, úgy gondolom, úgy tűnik, stb.
A tőzsdét rövidtávon 90%-ban a pszichológia határozza meg. A tőzsdei árfolyamok mozgása a spekulánsok és befektetők lélektani reakcióit mutatja. Ezeket a tömegpszichológiai reakciókat nem lehet előre megjósolni, de egy tapasztalt tőzsdés képes sejteni, kitalálni, hogy a piac hogyan fog reagálni egy új hírre. Rövidtávon a gazdaság helyzete nem gyakorol túl nagy befolyást a tőzsdei árfolyamokra, inkább a befektetők várakozásai alakítják azokat. Az is meghatározó, hogy az értékpapírok mekkora része van gyenge idegzetű és erős idegzetű kezekben.
A közép- és hosszú távú tőzsdei tendenciák fő meghatározója a pszichológia mellett a kamatláb. A kamatláb alakulása határozza meg, hogy a kínálat vagy a kereslet lesz-e erősebb. Ha a biztonságosabb állampapírok hozama csökken, akkor több spekulációs tőke áramlik a tőzsdére, de ez a kamathatás csak bizonyos idő múlva érzékelhető. .
A hosszú távú tendenciák szempontjából a tömegpszichológia már nem olyan jelentékeny. Itt már a gazdasági fejlődés az árfolyamok alakulását meghatározó legfőbb tényező. A vállalat eredményességének növekedése, csökkenése hat hosszútávon a részvények árfolyamára.
A fogyasztói döntések természetének megismerése főleg gondolkodásunk napi rutinjainak leírását segítheti, míg befektetői döntések tanulmányozása a kreatív, új utakra merészkedő gondolkodás működési módjainak megértéséhez járulnak hozzá.
Nem is olyan egyszerű megfejteni az emberek cselekedeteinek valódi motivációs indítékait.
Szép napot kívánok !
Vastag László
Magyarkanizsáról
Források:
-www.sulinet.hu
-www.tozsdepszichologia.com
-Gazdaság-pszichológia – OSIRIS TANKÖNYVEK
Szerkesztette Hunyady György –Székely Mózes
