A pénznek számos funkciója van. A legalapvetőbb közöttük a csereeszköz-funkció melyben mint mindenki által elfogadott csereeszköz a közvetlen termékcsere-láncolata lerövidítésére szolgál. A fizetési eszköz funkció a pénz a hitelnyújtás- és visszafizetés elfogadott eszköze is. Értékmegőrző funkciójában a pénz vásárlóértéke az idő függvényében konstans, azaz pontosan annyi áru szerezhető be érte később, mint a pénz készhezvételekor. Az értékmegőrző funkciónak feltétele a rendezett valutáris viszonyok. Elszámolási funkciójában minden áru, követelés, kötelezettség pénzben kifejezett értéke által meghatározható azok egymáshoz képesti értékaránya is. Ezáltal csökken a piaci cserearányok száma és ezek információs költsége.
A felsorolt funkciókat más helyen vagy más időszakokban a pénzen kívül más is betöltheti, amelyeket kvázi-pénzeknek (helyettesítő funkciót betöltő pénzközeli aktíváknak) nevezünk.
A. Értékmérő:
Ár = belső érték. A pénz közvetíti a cserét, méri az áru értékét, vagyis a termékek árai a pénzen keresztül határozódnak meg.
A pénz mindenekelőtt értékmérő, az érték-összehasonlítás eszköze, közös nevezője. A piac a pénz segítségével hasonlítja össze a különböző árukat, a termelők ráfordításait, teljesítményét és jövedelmét. A pénz az áru értékét a saját értékéhez méri, így alakul ki a cserearány. (Egy pár cipő – mondjuk – egykor 23 aranytallérba került, ma 5000–10 000 forintért juthatunk hozzá.) A pénz értékarányt akkor is képes mérni, ha nincs saját, csak úgynevezett képviseleti értéke (az aranytallérnak saját, a mai forintnak képviseleti értéke van). Annak idején a nemesfémek (arany, ezüst) bizonyos mennyiségét választották pénzegységnek, ezt őrzi például az angol font neve, amely eredetileg 1 font ezüstöt jelentett. Érdekesség, hogy a pénznek értékmérő funkciójában nem muszáj “testileg” is jelen lennie, például az árcédulát elolvasva mindenki tudja, miről van szó.
B. Forgalmi eszköz:
Az áruk forgalmában a tranzakciók a pénz segítségével bonyolódnak le. A pénz és az áru azonos időben, de ellentétesen mozog.
Ezt a feladatot akkor tölti be, amikor lebonyolódik az áru adásvétele. Ha például kenyeret veszünk, azonnal fizetünk érte.
A pénznek meghatározott mennyiségben kell rendelkezésre állnia. A pénz sohasem önmagában sok vagy kevés. Ha a szükségesnél kevesebb pénz van forgalomban, az áruk és szolgáltatások egy része nem tud eljutni a termelőtől a fogyasztóhoz, az áruk egy része eladhatatlanná válik. Ezzel szemben ha túl sok pénz van forgalomban, akkor a kereslet meghaladja a kínálatot, ez pedig az árszínvonal emelkedésére, inflációra vezet. Arról, hogy éppen a forgalom lebonyolításához szükséges pénzmennyiség álljon rendelkezésünkre, a jegybank (az ország központi bankja) gondoskodik. (A papírpénzt eredetileg nem a jegybank, hanem az állam hozta forgalomba kiadásai fedezésére.)
C. Fizetési eszköz:
A pénz és az áru eltérő időben ellentétesen mozog. Tehát a pénzmozgás nem jár együtt az áru mozgásával.
A pénz fizetési eszközként funkcionál abban az esetben, amikor a pénzmozgás elválik az árumozgástól. Legközkedveltebb példái a hitelügyletek: mosógépet veszünk, s részletekben törlesztünk. Ilyenkor korábban keletkezett fizetési kötelezettség (hiteltartozás), munkabérfizetés (mint tudjuk, erre általában utólag, az “árumozgást”, a munkavégzést követően kerül sor) vagy az árutól teljesen független pénzáramlás (adó, segély stb.) valósul meg. Itt csupán megemlítjük, hogy a pénznek ez a funkciója új pénzhelyettesítőket termel ki, éspedig a hitelpénz különböző formáit, a bankjegyet és a bankszámlapénzt.
D. Felhalmozási eszköz: = kincsképző funkció.
A vagyon felhalmozódásának egyik formája a pénz tartalékolása. Alkalmas arra, hogy a felhalmozás eszköz e legyen, ezért állandó igény, hogy stabil, ne csökkenő értékű legyen.
A pénz a felhalmozás, az értékmegőrzés bizonyos formáiban a kincsképzés eszköze. Ez az értékmérő és a forgalmi eszköz funkciójából adódik. A pénz formájában felhalmozott vagyon előnye az, hogy bármikor használható akár vagyontárgy, akár fogyasztási cikk megvásárlására. A felhalmozott pénz – a megtakarítás – tehát bármikor aktívvá válhat, s keresletként jelenhet meg a piacon. Ezért a megtakarítások elősegítése, a megtakarítási hajlandóság megfelelő szinten tartása igen fontos a finanszírozás (forrásképződés), a kereslet és a kínálat egyensúlya, a felhalmozási folyamat alakulása stb. szempontjából. A pénz, ha a nemzetközi áru és pénzforgalomban tölti be rendszeresen az említett szerepeket, világpénzként működik.
A pénz minden esetben értékmérő és forgalmi eszköz, e funkciók nélkül nem beszélhetünk pénzről. A pénznek a felhalmozási és a fizetési eszköz funkció csak a pénz kiteljesedésével válik jellemzőjévé.
E. Világpénz:
Egyes pénznemek képesek a nemzetközi forgalomban is betölteni az előző funkciókat, vagyis konvertibilisek.
A tökéletes pénzhez a világpénz funkció is hozzátartozik, ez azonban csak kevésnek sikerül, és amelyiknek mégis, annak sem teljességgel.
Ezen az ábrán a vastag nyilak a pénz (érték) áramlását, a vékonyak pedig az információk áramlását jelzik. Az ábra egy adott termék termelési folyamatát ábrázolja. Ugyan a fizikai folyamat részei a nyersanyagnak, termék és fogyasztás útján való hulladékká alakítását írják le, témánk szempontjából most annak pénzügyi vezérlése érdekes. Ez a pénzügyi folyamat a tőkéből indul, mely beruházáson keresztül létrehozza a folyamat tárgyi feltételeit és a raktárkészlet értékesítésére felállít egy marketinget, piaci szervezetet, mellyel kielégíti a termék iránt jelentkező (sok esetben létrehozott) piaci igényeket (a termék keresletét). Az értékesítésből származó bevétel azután a számított hatékonysági mutatók alapján felosztódik és egy része a beruházáson keresztül visszakerül a folyamatba nyersanyag-vásárlásra, termelési eszközök fejlesztésére és a munkaerő kifizetésére, valamint a piacolás költségeinek fedezésére, másik része pedig profitként a tőke részévé válik. Ebből a képből látható a vállalati rangsor is: a munkások végzik a termeléssel és karbantartással kapcsolatos tevékenységeket az alsószintű vezetés irányítása alatt. A középszintű vezetés a vállalat irányításához szükséges feladatokat lát el, azaz menedzseli a vállalatot a felsőszintű vezetőknek a vállalati jövedelem optimalizálása érdekében kijelölt irányelvei alapján. A tulajdonos a tőke hatékony felhasználásáról gondoskodik, azaz elhatározza, hogy az alternatív lehetőségek közül ebbe, vagy más tevékenységbe fektesse-e be tőkéjét. A modern vállalatszervezési és vezetési elméleteknek megfelelően e szerepek rendszerint ma már nincsenek „személyre szabva”, azaz a vállalat dolgozói – a vállalkozás tagjai – időnként különböző szerepkörökben is tevékenykednek (például a munkásokat bevonják az alsó- és középszintű vezetési döntéshozatal folyamatába, vagy a köztulajdonú vállalatok tulajdonosi szerepét az részvények tulajdonosai képviseletében az igazgatói tanács gyakorolja). A lényeg mégsem változik, mert a hatalom a döntéshozatalban van, és amíg a magántulajdon társadalmi biztosítékai érintetlenek, a tulajdonos hatalmát csupán saját rossz értékítélete vonhatja kétségbe tőkéjének elvesztésével.
A nemzeti szintű gazdasági vezetők (a nemzeti bankok) a vállalati tevékenységet a pénzkészlet ellenőrzésén keresztül befolyásolják. Ez úgy történik, hogy a kamatlábak változtatásával a tőke hozama megváltozik, és a tulajdonos ennek ismeretében dönt pénzének ide vagy oda való befektetéséről. Ennek megfelelően egy adott vállalat vezetőinek rendelkezésére több, vagy kevesebb pénz jut beruházási célokra, aminek következtében ők a termelést fokozzák, vagy visszafogják. A sztereotip tőkés „pénz hatalma” ebben a környezetben a rangsor alján lévő munkások életét befolyásoló változásokban nyilvánul meg leginkább, amik személyes hatásait az ún. társadalmi védőhálók hivatottak tompítani.
Folytatás a következő részben.
Szép napot kívánok !
Vastag László
Magyarkanizsáról
Források:
hu.wikipedia.org
www.sulinet.hu
