4. szakasz: Pénzhelyettesítők
Ez az 1896-ban kiadott 5-dolláros még ma is szabadon beváltható öt dollár értékű ezüstre.
Na, de lássuk ennek rövid történetét.
Bankjegyek, bank-elfogadványok és váltók
A 17. században folytatódott a pénzkibocsátás mai formáinak kialakulása. A pénzverők egyre inkább bankári funkciókat vesznek fel, és növekvő mértékben igénylik, hogy olyan szabályozás alakuljon ki, mely tevékenységüket védi a királyi önkénytől. A század folyamán a nemzeti adósság rendszerének és a jegybanki működésnek az alapjai is megjelennek.
A Bank of England 1694-ben alakult meg, megkapta a bankjegyek kibocsátásának jogát és államkölcsönt is nyújtott, aminek következtében a 18. század első másfél évtizedében megduplázódott az államadósság. A század végére a forgalomban lévő pénz kevesebb, mint fele jelent meg érmék formájában, és ennek köszönhetően csökkent a király ráhatása a pénzkínálatra, hiszen a hangsúly a pénzkibocsátásban az általa működtetett pénzverdéről a londoni pénzpiacra és a tartományi bankokra tevődik át.
Az Újvilágban a század elején még nem pénzérmével, hanem termékekkel fizettek, így 1619-től dohánnyal Virginiában, ahol a dohány marad a fizetőeszköz még két évszázadon keresztül. Az indiánok által is használt kagyló 1637-től szolgál fizetőeszközként Massachusetsben, de csak egy shilling értékig terjedően. A kagyló mint hivatalos pénz 1661-től megszűnt New England területén, de az Újvilág más részein még vagy kétszáz évig fennmarad fizetőeszközként.
Pénzügyi újítások, csalások, bankalapítási hullám és a “tömegek őrülete”
A tulipánhagyma-őrület a hollandiai Leyden városából indult el a 16. század végén, amikor egy botanikaprofesszor Törökországból származó tulipánhagymákat kívánt rendkívül magas áron értékesíteni, amelyeket végül elloptak tőle és olcsóbban piacra dobtak. Ezt követően a tulipánok egyre inkább a holland kertek díszévé váltak, mígnem egy vírusnak köszönhetően az eredeti török változat újabb, egzotikusabb mutációi terjedtek el. Ezek a fertőzött növények váltak azután az egyre gyorsabban terjedő spekuláció célpontjává, és a derék hollandok tőlük szokatlan vehemenciával vetették magukat a tulipánhagymák beszerzésébe. Voltak, akik házukat és földjüket is elárverezték, csak hogy beszerezzék a ritka kincset. Végül a tömeges spekuláció olyan őrületté vált, amely az egész ország gazdaságát megrendítette az 1630-as évek végére.
A 17. század második felében Franciaországban Colbert, XIV. Lajos pénzügyi főintendánsa az aktív kereskedelmi mérlegre helyezte a hangsúlyt a gazdaságpolitikában, és ezzel megszületik az első komoly közgazdasági elmélet, a merkantilizmus, ami a hazai ipar jelentős fejlesztését is eredményezi. Colbert halála után a háborúk következményeként fellépő deficitek hatására azonban visszaléptek a jövedelmek megszerzésének késő feudalista módszereihez (adóbérlet, címek adományozása pénzért, a parasztság növekvő kizsákmányolása). John Law, a 18. század leghírhedtebb pénzügyi teoretikusa a bankjegyek mellett érvelt a század első éveiben kiadott munkájában, de hallgató fülekre csak Franciaországban talált, ahol meg is alakította bankját, amit sikere miatt a régens részben államosított. Law vállalkozása a Mississippi spekulációs válság eredményeként tönkrement.
Ugyanebben az időben zajlott egy másik tömegőrület, a Déltengeri Buborék, vagyis a Déltengeri Társaság részvényeiben folyó tömeges spekuláció. Eredetileg ezt a társaságot arra hozták létre, hogy segítsen megtörni a spanyol kereskedelmi hegemóniát Közép- és Dél-Amerikában, majd átvette a nemzeti adósság kezelését, miközben részvényeinek árfolyama rekordokat döntött, majd hirtelen összeomlott.
A 18. század közepére datáljuk az ipari forradalom kezdetét. Ekkoriban még meglehetősen csekély a működő pénzintézetek száma. Ebben az időben (1762) alakul meg az első brit befektetési bank, a Barings. Az 1760-as években Anglia megtiltotta először egyes, majd minden újvilági gyarmatán a papírpénz-kibocsátást, függetlenül attól, hogy felelőtlenül vagy megfelelő mértékben éltek az egyes gyarmatok ezzel az eszközzel. A hatvanas-hetvenes években nagy lendülettel folytatódott a bankalapítási hullám, és ezek között egyre gyakrabban bukkannak fel ma is működő intézmények, illetve egyre sokszínűbb a paletta az állami bankok, magánbankok, takarékszövetkezetek és más intézmények terjedése révén.
Az amerikai függetlenségi háború 1775-1783 között jelentős finanszírozási igénnyel járt. Az amerikai kongresszus, illetve az egyes államok bankjegy-kibocsátással teremtették elő a szükséges forrásokat, ami elkerülhetetlenül hiperinflációhoz vezetett. Az elértéktelenedett pénzzel fizetett katonák fosztogatással próbáltak érvényt szerezni jogosultságuknak. A papírpénzbe vetett bizalom megrendülése miatt nagyon időszerű volt, hogy a kor és egyben az emberiség történelmének egyik legnagyobb közgazdásza, Adam Smith híres könyvében, A nemzetek gazdagsága oldalain 1776-ban megvédelmezte a papírpénz intézményét és amellett érveljen, hogy az a gazdaság működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges. A függetlenség kikiáltása után Amerikában több bank is alapult. Az amerikai Coinage Act 1792-ben az amerikai dollárt nevezte meg egyetlen törvényes fizetőeszközként, és hároméves türelmi időt adott minden más pénz megszűntetésére az amerikai forgalomban. Ugyanebben az évben alakul meg a New York-i tőzsde őse.
Eközben kitört a francia forradalom, és az egyházi földeket elkobozták, majd ennek fedezete mellett adósságleveleket bocsátottak ki, az ún. assignat-kat, amelyek eleinte 5 százalékos kamatot fizettek, de egy idő után a kamatfizetés elmaradt, és egyszerű papírpénzként kezdtek funkcionálni. A túlzott kibocsátás már-már unalmasan ismétlődő eseteként hiperinfláció alakult ki Franciaországban 1795-re, amikor az összes assignat értéke elérte a 20 milliárd livre-t. A nép egyre elkeseredettebb volt, ami hozzájárult Napóleon színrelépéséhez. Közel egy évszázaddal azután, hogy Anglia, Svédország és Hollandia nemzeti bankjai létrejöttek, 1800-ban megalakult a Banque de France. Eközben a napóleoni háborúk finanszírozása újabb és újabb ötletekre sarkallta a franciákat, így például 1803-ban 15 millió dollárért eladták Lousiana államot az amerikai kormánynak, amely a vásárlást a Barings és Hopes bankok kölcsöneiből finanszírozta.
Angliában 1816-ban bevezették az aranystandardot, vagyis pénzként csak az aranyat ismerték el, és új aranypénzt vertek, a sovereignt. A húszas évek közepén Angliában és Walesben széleskörű pénzügyi válság alakult ki, egy év alatt hatvan pénzintézet ment csődbe. Emiatt 1826-ban bankreformot vezettek be, mivel a krízis kialakulását a kisebb vidéki bankok tevékenységének tulajdonították. Minimális határt vezetve be a kibocsátható bankjegyekre (5 font), lehetővé tették részvénytársasági formában működő bankok alapítását Londontól legalább 65 mérföldre, illetve megengedték a Bank of Englandnek, hogy fiókokat hozzon létre.
A modern pénzügyi rendszer kialakulása és válságai
A 19. század legfontosabb fejleményei az aranypénz egyeduralkodóvá válása, vagyis hogy az arany és ezüst-pénzrendszer (a bimetallizmus) helyett létrejön az aranystandard. Folytatódik a bankrendszerek fejlődése, így különösen Németországban és Japánban, mely országok lemaradtak a pénzügyi fejlettségben az európai királyságok nagy részétől. Az egyre kaotikusabban szerveződő amerikai bankrendszer 1837-ben átélte első krízisét, amit 1843-ig tartó gazdasági válság követett.
A század és a történelem egyik legnagyobb, de kialakulását tekintve a korábbiakhoz hasonló tömegőrülete, az angol vasúttársaságok részvényeinek vásárlása 1847-ben tetőzött. Ennek hátterében az állt, hogy a korlátolt felelősségű társaságok elterjedésének hiányában csak azok a társaságok működtek ilyen alapon és voltak vonzóak a befektetők számára, amelyeket királyi vagy parlamenti döntés ruházott fel a korlátolt felelősség alapján történő működés jogával. Ilyenek voltak például a vasúttársaságok.
Miközben az angol befektetők nem győzték a pénzüket vasútrészvényekbe fektetni, a tengerentúlon kitört az aranyláz. A hatalmas mennyiségű arany megjelenése a piacon azt eredményezte, hogy az Egyesült Államok áttért az aranystandard-pénzrendszerre. Bár a következő, 1857-es amerikai bankválság gyors lefolyású volt, mivel az amerikai pénzügyi rendszerben jelentős mértékű angol befektetés volt jelen, a válság átterjedt a világ más részeire is. Az Amerikából induló 1907-es nemzetközi bankválság során több száz amerikai bank ment csődbe. A lavinaszerűen elhatalmasodó válság azoknál a pénzintézeteknél kezdődött, amelyek nem voltak tagjai a válságnak ellenállni képes pénzügyi elszámolási rendszernek. Angliát ezúttal nem nagyon rázta meg a válság. Az USA-ban 1911-ben megalakult a Szövetségi Tartalékrendszer (Federal Reserve System), amely 12 regionális tartalékbankból áll, és ezekhez kapcsolódnak az egyes államok pénzintézetei.
Világháborúk, hiperinfláció és válságok
Az első világháború jelentősen növelte a résztvevő országok kormányainak finanszírozási igényét, háborús költségvetések és törvények sorát nyújtják be a törvényhozásnak. A háború egyértelműen negatív hatással volt nyertesekre és vesztesekre egyaránt, és jelentősen visszavetetette a nemzetközi pénzügyi rendszer fejlődését. Az első világháború utáni rendezés évekre elnyújtotta az érintett gazdaságok helyreállításának, az elpusztult infrastruktúra újjáépítésének folyamatát. A gazdasági válságokat csak súlyosbította a háború utáni hiperinfláció egyes országokban, így kiemelten Németországban. A győztes hatalmak stratégiája nem egyszerűen a háború hatékony befejezése és a hagyományos igazságtétel volt, hanem Németország és szövetségeseinek teljes ellehetetlenítése. John Maynard. Keynes ugyanakkor 1920-ban arra buzdította a nagyhatalmakat, hogy a háborús adósságok egy részét engedjék el, hogy ezáltal az országok kikerüljenek az adósságcsapdából, és hamarabb ráállhassanak a tartós gazdasági növekedés útjára. Emellett Keynes javaslatai között felvázolta a háború utáni rendezés ésszerű valuta- és hitelrendszerét is.
Az Egyesült Államok az első világháború egyik legnagyobb nyerteseként a húszas években történetének leglátványosabb fellendülésén ment keresztül. Amikor az évtized közepén gyengült a növekedés üteme, a központi bank szerepét ellátó Federal Reserve (Fed) enyhe monetáris politikára tért át, hogy megfelelő pénzmennyiséggel lássa el a gazdaságot, és ezzel ösztönözze további magas növekedésre. A megnövekedett likviditás és az olcsó hitelek megalapozták az ingatlanspekulációt és az ingatlanárak hirtelen növekedését, ami a leglátványosabb formában Floridában jelentkezett, és gyors lejátszódása nem a kijózanodásnak, hanem az 1926. évi floridai hurrikánoknak volt köszönhető. Ám az itt felszabaduló hatalmas mennyiségű spekulációs tőke új célpontot keresett, és meg is találta a tőzsdén, s ezzel új lendületet adott a részvényárfolyamok szárnyalásának. Mintha mindez nem lett volna elég, a Fed 1927-ben csökkentette az irányadó kamatlábat (a rediszkontlábat) 4 százalékról 3,5 százalékra, ezúttal annak érdekében, hogy a túlértékelt font problémáival küszködő Angliának ne kelljen kilépnie az aranystandard-rendszerből, de ezzel tovább bővítette a finanszírozási lehetőségeket az amúgyis túlfűtött amerikai gazdaságban és a tőzsdén. A részvénypiac 1928-29-ben teljesen elszakadt a valóságtól, igazi spekulációs léggömb alakul ki, ami október 24-én látványosan durrant ki, és a történelem talán legemblematikusabb pénzügyi válságához vezetett.
A válságból kivezető lépések során az Egyesült Államokban, majd Angliában és később Európában is az enyhülő monetáris politika, a pénzügyi rendszerek reformja, a keynesi gazdasápolitika hatására beinduló kormányzati programok, a lakásépítések finanszírozását elősegítő intézkedések, az aranystandard feladása és a dollár leértékelése az aranyhoz képest jelentették a főbb mozgatórugókat.
Folytatás a következő részben.
Szép napot kívánok !
Vastag László
Magyarkanizsáról
Források:
www.mindentudas.hu
hu.wikipedia.org
